Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az üzem várhatóan februárban kezd működni.
13 milliárd forintos beruházással hoz létre csúcstechnológiás üzemet Sóskúton a szlovén tulajdonú Andrada csoport zöld energiatároló rendszerek újrahasznosítására
– közölte a cég megkeresésünkre kedden. A vállalat összesen 160 munkahelyet tervez létrehozni a projekttel. Peter Tibaut, az Andrada ügyvezetője és társtulajdonosa a közleményben azt írta, hogy kis kapacitású, nem veszélyes fémhulladékokat újrahasznosító üzemként indulnak el, a sikeres felfutást követő második lépésben pedig teljes energiatároló rendszereket is feldolgoznak majd. „Az egységes környezethasználati engedély kérelmezéséhez átfogó környezeti hatásvizsgálatot végzünk. Célunk, hogy a legszigorúbb környezetvédelmi követelmények és uniós szabványok alapján működjünk” – tették hozzá.
Az üzem február végén fogja megkezdeni a működését, a szükséges engedélyek megszerzése után.
Ezt követően tájékoztatásuk szerint újabb magyarországi és európai helyszínek következnek.
Azt is írták, hogy fontosnak tarják „a környezetvédelmi előírások szigorú ellenőrzését, a megfelelő hulladékgazdálkodást és a hosszú távú fenntarthatóságot”.
Az Andrada terve korábban az volt, hogy Alsózsolcán indítja el az első üzemét, ám a „a sóskúti telephely méretét és logisztikai adottságait tekintve még optimálisabb helyszínnek bizonyult”.
Alsózsolcán komoly társadalmi ellenállás fogadta az Andradát, arról itt írtunk bővebben:
Az alsózsolcaiak nem akarnak "kísérleti nyulak" lenni a tervezett akku-újrahasznosításban
Nyoma sincs a beígért modern akku-újrahasznosító technológiának a magyar üzemet tervező szlovén cég által beadott dokumentációban.
Kedden este átfogó riportban mutatjuk be az új beruházás részleteit és terveit.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.