„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az úgynevezett Soros-lista atyja szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal pártsemleges lesz.
A titkos, több milliárd dolláros nukleáris és vasúti szerződéseken keresztül történő potenciális orosz és kínai befolyás vizsgálata egyelőre nem lesz prioritás – fogalmazott Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője a Bloombergnek. Ugyan a Szuverenitásvédelmi Hivatal hivatalosan már egy hete működik, de sehol nem találni róluk semmit: nincs e-mail címe, telefonszáma, és a Parlamentbe is csak ideiglenesen van bejelentve.
A kormány indoklása szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozására azért volt szükség, mert a 2022-es választásokon a baloldalt külföldről finanszírozták, az új törvény azonban már bünteti ezt – teszi kontextusba a helyzetet a lap, melynek Lánczi azt mondta: a cél az, hogy az idei európai parlamenti és az önkormányzati választásokon ez ne ismétlődhessen meg. A hivatalt létrehozó szuverenitásvédelmi törvény ellen éppen szerdán indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság, amire a kormány a szokásos sorosozással válaszolt.
A Bloombergnek arról is beszélt Lánczi, munkája során együttműködik majd az állam más szerveivel, köztük a Rogán Antal vezette titkosszolgálatokkal, hogy „információkat gyűjtsenek, és leleplezzék a külföldről pénzt kapó szervezeteket”. Lánczi ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal pártsemleges lesz, és a külföldi befolyásolási kísérleteket attól függetlenül fogják vizsgálni, hogy az melyik országból jön.
A cikkben arra is emlékeztetnek, hogy Lánczi Tamás volt az, aki a kormánypárti Figyelő főszerkesztőjeként 2018-ban nyilvánosságra hozott egy úgynevezett Soros-listát, amely több száz olyan nevet tartalmazott a civil társadalomból, a tudományos életből és a médiából, akiket állítása szerint Soros György finanszírozott. Elmondása szerint a Hivatal élén már nem tervez listákat készíteni, de céljuk azért hasonló lesz: leleplezni a külföldről finanszírozottakat és a politikailag befolyásoltakat.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.