Nem is ejtette túszul tanárait egy budapesti diák a rendőrség szerint

A kormánymédia egyik bulvárlapja szerint egy arab diák ejtett túszul tanárokat, a rendőrség szerint viszont csupán pár percig nem engedett ki egy pedagógust a tanári szobából.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem is ejtette túszul tanárait egy budapesti diák a rendőrség szerint

Bejelentésre mentek ki a rendőrök február elsején egy XII. kerületi középiskolába, ahonnan előállították az egyik tanulót. A rendőrség honlapján azt írta, hogy

a 18 éves fiú a tanári szobából néhány percen keresztül nem engedte ki az iskola egyik pedagógusát.

A fiúnak az volt a baja, hogy szerinte a tanár a telefonjával a hozzájárulása nélkül felvette a beszélgetésüket. A diákot a rendőrök személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanújával hallgatták ki, ő pedig beismerte, amit tett. Lakásán a nyomozók kutatást tartottak, azonban bűncselekményre utaló eszközt nem találtak. A fiú szabad lábon védekezhet a büntetőeljárásban.

A rendőrség pénteken azt követően adott ki közleményt, hogy a Ripost azt írta, hogy egy diák két tanárt és az igazgatót is túszul ejtett. A kormányközeli bulvárlap szerint a diák arab származású volt, és azzal fenyegetőzött, hogy fejbe fog lőni valakit.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.