6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az egyiket azért, mert más fontos megbízatást kapott.
Az egyik Kovács Zita földügyekért felelős helyettes államtitkár, akit azért mentett fel Orbán azonnali hatállyal, mert másik fontos megbízatást kapott.
A másik távozó pedig Zandler Katalin építésügyi minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár.
Kovács Zitát Nagy István agrárminiszter csütörtöktől nevezte ki miniszteri biztosnak legfeljebb egy évre. A Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás kimondja, hogy feladata javaslatokat tenni a kormány földbirtokpolitikája hatékonyságának fokozására, továbbá a Nemzeti Földügyi Központ megszüntetésével összefüggésben felülvizsgálja a vonatkozó jogszabályokat.
A jogi végzettségű Kovács Zita, aki korábban a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságát vezette, eddig az Agrárminisztérium földügyi helyettes államtitkára volt. Ezzel érdekes helyzet jött létre, a miniszteri biztosi kinevezés szerint ugyanis a tisztviselőt „díjazás nem illeti meg”, csak olyan juttatás, mint egy „legfeljebb felső-közép 8. kategóriájú, helyettes államtitkári felszereltségű” autó. Titkársága sem lesz. Ebből nem világos, hogy miből fog élni. Lehet, hogy a kormányfő felmentő határozatában szereplő „más fontos megbízatás” további tisztséget is jelent.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.