A Kutyapártot többen elhagyták az előválasztás miatt kialakult balhé nyomán
A pártelnökök lemondásból való visszatáncolása után ketten is bejelentették, hogy otthagyják a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot.
hvg.hu
Gráf Tamás, az MKKP országos hálózatfejlesztője a Magyar Hangnak kedden azzal indokolta a távozását, hogy zsarolásként élte meg azt, amikor a XII. kerületi előválasztás kapcsán a párton belül kialakult vita után Kovács Gergő és Döme Zsuzsanna társelnök is felajánlotta a lemondását.
Fej-fej mellett voltak az igenek és a nemek, amikor a Kétfarkú Kutya párt tagsága a XII. kerületi előválasztásról döntött. A tagság nagy része azt akarta, hogy Kovács Gergely társelnök mindenképp induljon el, ez azonban végül mindkét társelnök lemondásához vezetett. A hétfő estére összehívott rendkívüli taggyűlés viszont visszacsinálhatja az egészet.
Ezt végül azért csinálták vissza, mert Nagy Dávid pártigazgató szerint a párttagság csak „szétszavazott” múlt hétvégén, amikor nem támogatták azt, hogy Kovács Gergő elinduljon a XII. kerületi ellenzéki előválasztáson, noha Kovács meggyőződése, hogy ha nem lenne ellenzéki kihívója, akkor jó esélye lenne nemcsak arra, hogy megszerezze a polgármesterséget, hanem arra is, hogy MKKP-s többsége legyen az önkormányzatban.
Gráf kedden azt mondta, nem akarta a nevét adni ahhoz, hogy „a XII. kerületben koordináltan induljunk a DK-val”.
Tarcsay Tibor helyi szervező szintén kedden jelentette be a Facebookon, hogy otthagyja az MKKP-t, de az ő kilépése – a posztja alapján legalábbis – inkább a koordinált indulást leszavazó tagságnak szól. Szerinte az MKKP kezdetben példásan csinálta a viccpártiságot, 2019 után viszont ebből fásult szarkazmus lett, a saját útkeresést pedig mások kultúrfölényből történő fikázása vette át. A posztjában úgy fogalmazott:
2019-től kezdődően rengeteg olyan ember csapódott az MKKP-hoz, akik ugyanazt a destruktív sértődöttséget képviselik, mint minden n+1-ik harmadik szektás (pl. Puzsér Sétáló Budapest vagy Schiffer) formáció Európában: amit nem mi találtunk ki, az szar; aki a mi zsenialitásunknak nem hódol be, az kretén; aki számonkéri a mondásaink következetességét vagy a tetteink és szavaink közötti diszkrepanciát, annak a kurva anyját; mi nem közösködünk senkivel; a mi értelmünk átfogja az univerzum teljességét, mindenki más ostoba, és a véleményük semmit nem ér.
Bár úgynevezett passzivistaként – a párt így nevezi az aktivistáit – sokan vesznek részt az MKKP különböző társadalmi projektjeiben és kampányaiban, a pártnak meglehetősen kevés tényleges tagja van. Nagy Dávid pártigazgató szerint a hétfői rendkívüli taggyűlésre mindössze 64 fő volt hivatalos. A távozók közül Tarcsay Tibor – a cikkünkben korábban szereplő állítással szemben – nem volt párttag, csak aktivista.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A Mein Kampfban kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.