A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A Kutya Párt többsége nem támogatta az előválasztást.
“Semmi értelme, hogy mi is, meg az ellenzék is elinduljunk, mert akkor simán nyerne mindent itt a fidesz, úgyhogy akkor mi inkább nem indulunk a kerületben semmilyen formában” – írja Facebookon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt XII. kerületi oldala.
A bejegyzésben Kovács Gergely pártelnök kitér arra, hogy “lett volna egy tök jó lehetőség rá, hogy én polgármester legyek és kutyapártos legyen a testületben a fele képviselő, ez részben előválasztáson dőlt volna el, ami szerintem simán nyerhető lett volna”. Ezt a kutyapárt többsége nem támogatta – tette hozzá.
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Hegyvidéken több lehetséges ellenzéki jelölt neve is felmerült, Kovács Gergely jelezte, hogy beszáll a versenybe, őt követte a Momentum, akik a kerület korábbi rendőrkapitányát, Farkas Csabát jelölték, majd az LMP közölte, hogy Kendernay János korábbi társelnököt indítanák. Fontos fordulat a polgármesteri székért folytatott versenyben az is, hogy a kerületet negyedik ciklus óta vezető fideszes Pokorni Zoltán nem indul újra, helyette Fonti Krisztinát indítja a kormánypárt.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.