Féláron nézhetik meg a Petőfi-filmet a csömöri reformátusok virágvasárnap

Ezt a gyülekezet lelkésze jelentette be a vasárnapi istentisztelet végén.

  • hvg.hu

A hvg.hu egyik olvasója vasárnap csömörön vett részt egy református istentiszteleten, ahol az igehirdetés végén a lelkész bejelentette, hogy

a gyülekezet tagjai 50 százalékos kedvezménnyel nézhetik meg a Most vagy soha című filmet.

A reformátusok számára akciós vetítést virágvasárnap 15 órakor fogják megtartania a Pólus Moziban.

Az nem derült ki, hogy az egyház más gyülekezeteinek is lesz-e lehetősége hasonló kedvezménnyel megnézni a kurzusfilmet, vagy a csömöri gyülekezet egy egyéni megállapodást kötött az érintett mozival.

A lelkész mindenesetre a bejelentés végén azt mondta:

köszönjük a felajánlást!

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Rákay Philip nevével fémjelzett, rekordösszegű állami támogatásból készült Petőfi-filmet több helyen is iskolából kötelezően odavezényelt diákoknak kellett megtekinteniük a premier hetében. Volt, ahol a jegy árát is kifizettették a gyerekekkel, máshol igazolatlan hiányzást írtak be a távol maradóknak:

https://hvg.hu/itthon/20240314_rakay-petofi-mozi-kotelezo-vetites

Kritikánkat Rákay Philip hatmilliárdos mozijáról itt tudja elolvasni:

https://hvg.hu/kultura/20240314_most-vagy-soha-kritika-rakay-philip-petofi-film-petofi-sandor-berettyan-nandor-szente-vaj-kis-szabo-mark-1848

A református egyház politikai kötődései hetek óta a figyelem középpontjában vannak, igaz, nem a Most vagy soha című film okán. A református hívőkön túl a szélesebb nyilvánosság is azt figyeli, hogy Balog Zoltán, az egyház zsinatjának a kegyelembotrány miatt lemondott elnöke hogyan igyekszik megtartani a hatalmát, azok után, hogy vélhetően ő járta ki az elnöki kegyelmet a bicskei pedofil ügy eltussolásában kulcsszerepet játszó K. Endre számára:

https://hvg.hu/itthon/20240312_balog-zoltan-k-endre-kegyelembotrany-raday-beszed

Kiemelt képünk a filmből származik, forrás: Forum Hungary

Hozzászólások