Négy embert nem tudtak megmenteni, egy gyermeket súlyos, életveszélyes, egy embert súlyos, hatot, köztük egy gyermeket pedig könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba
– közölte lapunkkal az Országos Mentőszolgálat sajtóosztálya az Esztergom Rallyn történt súlyos balesettel kapcsolatos kérdéseinkre. Hozzátették, hogy a helyszínre nyolc mentőautó és négy mentőhelikopter ment ki. „A körülmények tisztázása a hatóságok feladata” – írták.
Ahogy arról beszámoltunk, vasárnap súlyos baleset történt a rendezvényen: eddig tisztázatlan körülmények között egy Skoda Fabia rallyautó a nézők közé csapódott, négy ember halálát okozva ezzel.
Az RTL Híradó felvételén látszik is, hogy a jármű megcsúszik és a nézők közé csapódik, majd hatalmas porfelhő csap fel és mindenki odarohan segíteni:
Itt írtunk a balesetről bővebben:
Közleményt adott ki a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) is. Ebben részvétüket fejeték ki és azt írták, “a körülmények tisztázása a hatóságok feladata”. Hozzátették, hogy a baleset körülményeit a hatóságokkal együttműködve az MNASZ “haladéktalanul kivizsgálja.” Addig is azonban hírzárlat és nyilatkozat stop lép életbe – erre enged következtetni a közlemény azon mondta, miszerint a vizsgálat lezártáig a MNASZ és a verseny rendezősége további nyilatkozatot és tájékoztatást nem kíván tenni:
A tragédia híre a nemzetközi sajtót is bejárta. “Négy halott a magyar ralin, miután egy versenyautó nézőkbe csapódott” címmel írt róla a Guardian. A Mirror “Rally autóverseny tragédia: négy ember meghalt a horror balesetben” címmel közölte a hírt, amelyről szintén beszámolt “Négyen meghaltak, többen megsérültek, amikor versenyautó nézőknek ütközött a magyarországi ralin” címmel a Reuters. Hírt adott az esetről a kínai Xinhua hírügynökség is, sőt még a Jamaica Observer portál is megírta.