- A kormány novemberig vár a jövő évi költségvetés benyújtásával – a Fidesz-kormány idején eddig már nyáron szavaztak a törvényről.
- Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy 675 milliárd forint értékű beruházást függeszt fel a kormány, annak érdekében, hogy teljesíthető legyen a hiánycél.
- Nagy István agrárminiszter az ukrán agrárimport ellen hozott újabb szigorításokat sorolta fel.
- A kormányinfón debütáló Vitályos Eszter kormányszóvivő az otthonfelújítási program részleteit ismételte el.
Beruházásokat halaszt el a kormány a magas hiány miatt – két hónap után először volt kormányinfó
A kegyelembotrány kirobbanása után csupán egy kormányinfót tartottak, majd Gulyás Gergely műtétjére hivatkozva két hónapig nem létezett az egyetlen olyan platform, ahol érdemben lehet kérdezni a kormányt. Most Gulyás mellett debütált Vitályos Eszter kormányszóvivőként, de felszólalt Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Nagy István agrárminiszter is.

Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Putyin Ukrajnát okolja a tárgyalások megrekedéséért, Zelenszkij üdvözölte a Moszkvának szabott új amerikai határidőt
Bilincs, ami nincs – Karácsonyt kihallgatták
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.