„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A magyar miniszterelnöknek mozgalmas napja volt Strasbourgban.
“Ez is megvolt. Budapesten folytatjuk” – ezzel a kísérő szöveggel tettek ki egy képet Orbán Viktor Facebook-oldalára. A fotón pedig egy felirat is szerepel, mégpedig az, hogy “jó mulatság, férfimunka volt”
A magyar miniszterelnöknek ma sűrű napja volt, fel kellett szólalnia az Európa Parlamentben, ahol voltak, akik állva tapsolták, de rengeteg kritikát is kapott, többek között Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője is hozzá intézte a beszédét.
Orbán Viktor az európai parlamenti vita során őt ért vádakra reagálva baloldali propagandáról és abszurd kijelentésekről beszélt. „A magyar demokrácia jól van, vérbő és erőteljes” – jelentette ki Orbán arra reagálva, hogy belpolitikai problémákról is szó esett.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.