Hszia, uram, örök barátság érdekel? – SzavazóFülke #9
Hogyan passzol a Titanic zenéje Hszi Csin-ping szavaihoz? Hogyan lehet pillanatnyi önkívületben meginvitálni egy iráni holokauszttagadót? Bűnsegéd vagy szimplán szerencsétlen a Fidesz a gyermekvédelmi törvény módosításaival? Magyarnak való vidék-e a vármegye? Ezekre válaszolt Ésik Sándor és Nagy Iván László választási műsorunk legújabb epizódjában.
hvg.hu
Orbán Viktor hszichózisban, egy holokauszttagadó a Ludovikán, a gyermekvédelem sehol – nagyjából így lehetne összefoglalni az elmúlt hetet abban a magyar közéletben, amit akár Rejtő Jenő is írhatott volna.
Választási podcastunkban megnéztük, miről is szól valójában a kínai állami látogatás, hogyan került Mahmud Ahmadinezsád a közszolgálati egyetemre, pedofilsimogatás vagy szimpla szerencsétlenkedés, ami a gyermekvédelmi módosítóval történt, illetve megvizsgáltuk, mi a helyzet a közvélemény-kutatásokkal.
Szokás szerint válaszoltunk nézőink kérdéseire is, az e heti hírháttérben pedig Magyar Péter megyei listás el nem indulásának nyomán azt foglaltuk össze, hogyan látta a magyar demokrácia a kárát a megyerendszer teljes kiüresítésének. (És azt is körüljártuk, hogy tud-e internetet blokkolni egy rendőri rádió.)
Orbán Viktor Hszichózisban, egy Holokauszt-tagadó a Ludovikán, a gyermekvédelem sehol – nagyjából így lehetne összefoglalni az elmúlt hetet abban a magyar közéletben, amit akár Rejtő Jenő is írhatott volna. Választási podcastunkban megnéztük, miről is szól valójában a kínai állami látogatás, hogyan került Mahmud Ahmadinezsád a közszolgálati egyetemre, pedofilsimogatás vagy szimpla szerencsétlenkedés, ami a gyermekvédelmi módosítóval történt, illetve megvizsgáltuk, mi a helyzet a közvélemény-kutatásokkal.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.