Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Május 30-án este 8-tól mintegy 100 percen keresztül az M1 közvetíti, ahogy Deutsch Tamás, Magyar Péter, Dobrev Klára és a többi listavezető vitatkozik. A listavezetőknek 8-8 perc áll majd rendelkezésére, Magyar Péter máris elégedetlenségét fejezte ki az időkerettel kapcsolatban.
Május 30-án este 8 órától, élő adásban közvetíti az M1 az európai parlamenti választáson indul pártok listavezetőinek vitáját, erről a közmédia levélben tájékoztatta a résztvevőket, amelyet Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke osztott meg Facebook-oldalán.
A levél szerint a vitát a Várkert Bazárban, de nézők nélkül rendezik, a tervezett műsortartam 100 perc, a műsor az EP-választás 2024 – listavezetők vitája címen fut majd. A pártelnököket mindössze 1-1 fő kísérheti el a helyszínre, akik a váróhelyiségből követhetik a vitát.
A vitát a hvg.hu által is közölt korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően Németh Balázs, valamint Volf-Nagy Tünde, Novák Katalin volt köztársasági elnök egykori kommunikációs igazgatója vezeti majd. A vita helyszínére a listavezetők tollat, papírt és tabletet vihetnek magukkal, internetkapcsolatot azonban nem tudnak biztosítani számukra. Transzparenst vagy bármilyen egyéb “adást megzavaró eszközt” tilos bevinniük a stúdióba.
A listavezetők a saját pártlogójukkal ellátott pulpitus mögött, bárszéken foglalhatnak helyet, ha valamelyikőjük nem vesz részt a vitán, pulpitusuk üresen is szerepelni fog az élő adásban. A képviselőjelöltek a szavazólappal egyező sorrendben foglalhatnak helyet a színpadon.
A vitázóknak összesen fejenként 8-8 perc áll majd a rendelkezésére, amelyet 5 hozzászólás formájában használhatnak fel. Az első, bemutatkozó hozzászólásra mindenki 1 percet kap, majd 4 vitatéma következik három blokkban, minden jelölt minden blokkhoz 2 percben szólhat hozzá. Az utolsó körben a listavezetők újabb 1 percben reagálhatnak az elhangzottakra.
A megszólalás sorrendje az ülésrenddel megegyező módon, balról jobbra a következő: Megoldás Mozgalom, LMP–Zöldek, DK–MSZP–Párbeszéd–Zöldek, Második Reformkor Párt, Mindenki Magyarországa, Momentum, Fidesz–KDNP, Jobbik, Tisztelet és Szabadság Párt, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Mi Hazánk.
A négy témát az Eurobarometer közvélemény-kutatás 2024. évi tavaszi felmérésének eredményei alapján választották ki a rendezők:
Az egyes témáknál fennmaradó időt a listavezetők nem vihetik át a következő témára. A rendelkezésre álló időt a felszólalók jól látható órán követhetik nyomon.
Ezt követik a záróbeszédek, majd a műsorvezetők lezárják a vitát. A vita szabályait megszegőket a vitából kizárhatják. Az élő adás helyszínén a listavezetők mellett kizárólag a közmédia stábja lesz jelen. A listavezetők a vita szabályainak elfogadásával vehetnek csak részt a vitán.
Magyar Péter, a Tisza Párt listavezetője, aki korábban tüntetést jelentett be, ha nem kap választ a közmédiától a vitával kapcsolatban, a most közzétett szabályokra a Telex cikke alatt kommentben reagált.
8 perc… a nullaszázalékos business pártoknak és a valódi pártoknak is. Vita propaganda televízió módra. Szégyellje magát Papp “Hírhamisító” Dániel, az MTVA vezetője és mindenki, akinek ehhez köze van.”
– írta Magyar hozzászólásában.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Építő és aknamentesítő egységek érkeznek a kurszki régióba.