Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A miniszterelnök lózungokat pufogtatott, Mészáros meg állta a számlát.
Múlt nélkül nincs jövője a magyar futballnak
– ezt az örök érvényű lózungot sütötte el Orbán Viktor kedden este Felcsúton, ahol bemutatták Zsohár Melinda és Oláh János Szerelemfoci című kiadványát. Mivel a cím alapján biztos, hogy nem találná ki, eláruljuk: ebben a kiadványban az MTI tudósítása szerint „a felcsúti labdarúgás százéves történetét” foglalták össze.
Orbán kiemelte, hogy „a kiadvány elsősorban a helyieknek fontos, de a magyar futball számára is általános tanulságokat fogalmaz meg”. Majd azzal folytatta: „ha egy ország elfelejti a labdarúgómúltját, akkor nem lesz mire felépítenie a jövőjét”, sőt, azt is mondta, hogy „a magyar futball régi dicsőségét is az tartja meg, hogy van jelenje és jövője”.
Az i-re a pontot pedig azzal tette fel, hogy kiemelte: „sohasem lehet tudni, hogy miből lesz a cserebogár”, hiszen az alapításkor még Felcsúton sem gondolták, hogy a most Eb-re készülő válogatott keretébe olyan játékost is sikerült delegálni, akik korábban megfordultak Felcsúton.
Az eseményen ott volt Mészáros Lőrinc is, mosolygott is egyet a miniszterelnökkel a kamerába, de az MTI nem idéz tőle beszámolójában. Annyit azonban leírtak, hogy a kiadványhoz való kutatást ő finanszírozta.
A bemutatóról Orbán Viktor is megosztott egy videót a Facebook-oldalán:
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.