„A megfelelő helyre a megfelelő embert kell küldeni” – Tóth Imre Brutit küldi a Kutyapárt a köztévés vitára

A humorista lép a párt listavezetőjének a helyébe.

  • hvg.hu hvg.hu
„A megfelelő helyre a megfelelő embert kell küldeni” – Tóth Imre Brutit küldi a Kutyapárt a köztévés vitára

Európai parlamenti választások

Bár Magyar Péter pártja az európai parlamenti választáson csak a második lett a Fidesz-KDNP mögött, úgy tűnik, mégis ő foglalhatja el Brüsszelt Orbán Viktor helyett. Ha pedig a nagy képet nézzük, az is látszik, hogy elfogytak Orbán Viktor barátai, és Európa több vezetője számára hozott bukást a voksolás.

A Partizán vitaműsorában Le Marietta listavezető képviselte a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, a köztévében azonban Tóth Imre Bruti áll a kamerák elé a párt színeiben.

„Le Marietta, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt EP-listavezetője úgy döntött, nem vesz részt az M1 EP-Választás 2024 című bohózatában, viszont ez nem azt jelenti, hogy nem képviseltetjük magunkat” – írta Tóth Imre a közösségi oldalán.

„Valljuk, hogy a megfelelő helyre a megfelelő embert kell küldeni, EP-be szakértőt, kabaréba humoristát, ezért én képviselem az MKKP-t 05.30-án este az M1-en. Nem én választottam a ‘vitát’, a ‘vita’ választott engem!” – tette hozzá a humorista, aki már négy évvel ezelőtt is szerepelt a köztévében, 2022 tavaszán ő ismertette a pártprogramot.

A Várkert Bazárban, élő adásban, nézők nélkül vitáznak az EP-listavezetők a köztévén

Május 30-án este 8-tól mintegy 100 percen keresztül az M1 közvetíti, ahogy Deutsch Tamás, Magyar Péter, Dobrev Klára és a többi listavezető vitatkozik. A listavezetőknek 8-8 perc áll majd rendelkezésére, Magyar Péter máris elégedetlenségét fejezte ki az időkerettel kapcsolatban.

Korábban is írtunk arról, hogy Le Marietta nem lesz ott az M1-en közvetített vitán, de akkor még úgy tűnt, az MKKP teljesen távol marad az eseménytől, pontosabban mikrofonokat és pódiumot állítanak majd fel a vita helyszínéül szolgáló Várkert Bazár elé, ahol bárki elmondhatja, mit gondol az Európai Unió jövőjéről.

A jelenlegi állás szerint Tóth Imre mellett biztosan részt vesz majd a vitán Deutsch Tamás (Fidesz), Magyar Péter (Tisza Párt), Dobrev Klára (DK) és Donáth Anna (Momentum).