A párt az élő adással egy időben, a vita helyszínéül szolgáló Várkert Bazár előtt állít színpadot, ahol bárki elmondhatja, mit gondol az Európai Unió jövőjéről.
hvg.hu
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt EP-listavezetője, Le Marietta nem lesz ott az M1-en közvetített vitán, erről a párt a Facebook-oldalán írt. Ehelyett mikrofonokkal és pódiummal készülnek a vita helyszínéül szolgáló Várkert Bazár elé, ahol a vitával egy időben bárki elmondhatja, hogy mit gondol az Európai Unió jövőjéről.
A NO BULLSHIT! felkiáltással induló közlemény szerint az MKKP gondolkodott rajta, hogy „Le Marietta is kifesti magát, és részt vesz az MTVA által szervezett úgynevezett EP-listavezetői vitán”, de végül úgy döntöttek, hogy jobb, ha távol maradnak, mivel szerintük a köztévé nem is vitát szervez, hanem „előrehozta a szilveszteri adásból a kabaréműsort”, és azt várja a pártoktól, hogy biodíszletként asszisztáljanak ehhez.
A párt listavezetője két másik vitán részt vesz: szerda este 19:15-től „A szabadság körei” civil kezdeményezés vitaestjén lesz ott, míg június 1-jén az ATV képernyőjén látható EP-listavezetői vitán méretteti meg magát.
NO BULLSHIT! – Beintünk a köztévé politikai Mónika-show-jának Gondolkodtunk rajta, hogy Le Marietta is kifesti magát, és részt vesz az MTVA által szervezett úgynevezett EP-listavezetői vitán. Végül…
A köztévén rendezett EP-listavezetői vitát azt követően jelentették be, hogy Magyar Péter arról beszélt, tüntetést szervez a Kunigunda utcai MTVA-székház elé, ha nem kap választ a vita megrendezésével kapcsolatban. Azóta az is kiderült, hogy a vitát élőben, de nézők nélkül rendezik meg a Várkert Bazárban, ahol a 11 EP-listavezető egyenként 8-8 percet kap arra, hogy kifejtse álláspontját a szervezők által kiválasztott témakörökben.
Május 30-án este 8-tól mintegy 100 percen keresztül az M1 közvetíti, ahogy Deutsch Tamás, Magyar Péter, Dobrev Klára és a többi listavezető vitatkozik. A listavezetőknek 8-8 perc áll majd rendelkezésére, Magyar Péter máris elégedetlenségét fejezte ki az időkerettel kapcsolatban.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.