Jogerős ítélet mondja ki, hogy Bayer Zsolt megsértette Vasvári Csaba bíró jó hírnevét
A publicistának pénzbírságot is kell fizetnie, a jogerős végzésnek azonban nem sikerült maradéktalanul eleget tennie.
hvg.hu
„Jogerős ítélet állapította meg, hogy lapunk megsértette dr. Vasvári Csaba bíró jó hírnevét és becsületét” – ez az üzenet fogadja azokat, akik ma Bayer Zsolt blogjára tévednek.
A bejegyzés mellett a Budai Központi Kerületi Bíróság végzése is látható, amely kimondja, hogy Bayer Zsoltnak 24 óráig a nyitóoldalán kell tartania azt a jogerős bírósági döntést. Méghozzá úgy, hogy az legörgetés nélkül olvasható legyen úgy, hogy kattintható legyen a peresített cikkre – abba ágyazva pedig szintén közzé kell tenni az ítélet rendelkező részét.
Ez utóbbinak Bayer Zsolt a jelek szerint nem tett eleget, cikkünk írásakor ugyanis az eredeti anyagban nem volt benne a bírósági végzés.
Bayer egyébként félmillió forint pénzbírságot is kapott.
A publicista 2022-es bejegyzésében „gazembernek” hívta Vasvári Csabát, az Országos Bírói Tanács akkori szóvivőjét, akit szerinte „el kell takarítani a bírói pulpitusról”. Vasvári korábban azt nyilatkozta a The Observer című brit lapnak, hogy „az Orbán-kormány beavatkozik a bíróságok munkájába”.
Később a kormánypropaganda azért indított lejáratókampányt Vasvári és az OBT későbbi elnöke, Matusik Tamás bíró ellen, mert találkoztak David Pressman amerikai nagykövettel.
Vasvári Csabával korábban a HVG Teraszon készítettünk interjút:
Ha csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni, akkor a magyar bíróságok függetlenek, bővebben kifejtve viszont komoly kihívásokkal küzdenek – állítja Vasvári Csaba bíró. A HVG Terasz vendégeként az Országos Bírói Tanács szóvivője arról beszélt, egyre több befolyásolási kísérlet éri a bírákat, mindkét politikai oldalról. A helyzet szerinte egyre romlik.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.