Orbán Viktor az ötödik sebességbe kapcsolt a kampányhajrában, de az erről szóló videó hirtelen eltűnt

A miniszterelnök feltűrte az ingujját, felemelte a telefont és noszogatott. Sikerült azonban felhívnia valakit, aki jelezte: kérés nélkül is megy szavazni. A Facebookon megosztott videó közben elérhetetlenné vált, majd később újra előkerült.

  • hvg.hu hvg.hu
Orbán Viktor az ötödik sebességbe kapcsolt a kampányhajrában, de az erről szóló videó hirtelen eltűnt

Önkormányzati választások

A főpolgármester-választás nem lefutott meccs még Vitézy Dávid és Karácsony Gergely között - utóbbi 324 vokssal nyert ugyan, de újraszámolás és fellebbezés miatt ez nem végleges. Győrben, ahol a Fidesz veszített, szintén újraszámolják a voksokat. A kormánypártok eggyel több megyei jogú várost irányíthatnak ugyan, mint eddig, de volt több olyan település is, amit évtizedek után veszítettek el.

„Ötödik sebesség. Június 9-én minden szavazat számít” – ezzel a szöveggel posztolt Orbán Viktor a Facebookra egy rövid videót, amelyen telefonon mozgósít embereket, hogy mindenképpen menjenek el szavazni június 9-én. Az a videóból nem derül ki, hogy valamilyen adatbázis alapján tárcsáz-e a pártelnök-miniszterelnök, vagy véletlenszerűen hívogat embereket, mindenesetre a Fidesz neve évtizedek óta összeforrt a pártigazgatóról elnevezett Kubatov-listával, amelynek a ténye nem vitatott, csak az, hogy jogszerűen építették-e a listát – a párt szerint mindenesetre a lista legális.

Akárhogy is, Orbán a videóban beült Jászapátiban a helyi Fidesz-irodába, és nekiállt telefonálni. Az első ember, akit azzal hívott, hogy számítanának rá a jövő heti választáson, azt válaszolta, hogy „engem nem kell unszolni, én biztos, hogy ott leszek”. Ezen jót derültek, pláne, amikor kiderült, hogy egy március 15-i Fidesz-nagygyűlésen még kezet is fogtak egymással. Végül a hívott fél azzal a Makovecz-idézettel zárta a beszélgetést, hogy vigyázni kell a miniszterelnökre, mert százévente egyszer, ha születik ilyen ember. Ez Orbánnak jólesett, bár túlzásnak nevezte.

Megmutatnánk a teljes videót, de a pénteken 10:19-kor a Facebookon közzétett bejegyzés cikkünk írása közben a miniszterelnök hivatalos oldalán elérhetetlenné vált, a hibaüzenet szerint azért, mert vagy törölték, vagy pedig korlátozták a láthatóságát.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után, 11:53-kor újra kikerült Orbán Viktor Facebook-oldalára a videó, íme:

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.