Európai parlamenti választások
Bár Magyar Péter pártja az európai parlamenti választáson csak a második lett a Fidesz-KDNP mögött, úgy tűnik, mégis ő foglalhatja el Brüsszelt Orbán Viktor helyett. Ha pedig a nagy képet nézzük, az is látszik, hogy elfogytak Orbán Viktor barátai, és Európa több vezetője számára hozott bukást a voksolás.
Donald Trump volt amerikai elnök és Robert Fico szlovák kormányfő példája is mutatja, hogy rendkívüli nehézségekkel néznek ma szembe a békepárti politikusok, hol fizikai, hol jogi, hol politikai eszközökkel vadásznak rájuk – állította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Marcaliban.
Szijjártó szerint mindezt az is világosan demonstrálja, hogy Donald Trumpot a választási kampány közepében bűnösnek találta a bíróság egy ügyben, továbbá az is, hogy nemrég megpróbálták meggyilkolni Robert Fico szlovák kormányfőt.
A tárcavezető a városban tartott lakossági fórumon az ukrajnai háború eszkalációjának egyre súlyosabb veszélyével is riogatott, ostorozva a “háborús őrületet”, amely eluralkodott az európai vezetők körében, és rámutatva a kontinenst érő negatív következményekre. Szerinte a háború vége nem kerül közelebb a több százmilliárd eurónyi értékű fegyverszállítmányoktól, a konfliktus rendezése pedig egyedül diplomáciai úton képzelhető el.