Lezárta egy cég a hulladéklerakóhoz vezető utat Marcaliban tiltakozásként
A MOHU felfüggesztette a hulladék-előkezelő cég működését, ez ellen tiltakoznak.
A MOHU felfüggesztette a hulladék-előkezelő cég működését, ez ellen tiltakoznak.
MTI
Hol fizikai, hol jogi, hol politikai eszközökkel vadásznak a békepárti politikusokra – állította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Marcaliban egy lakossági kampányfórumon.
hvg.hu
Évek óta félkész a még az MSZP-kormány alatt indult beruházás, amibe – legalábbis az ígéretek szerint – 588 millió állami pénz is belefolyt, mindeddig eredmény nélkül.
hvg.hu
Az iskolában a rendezett oktató-nevelői munka biztosított – állítja a tankerület. A szülőket ez nem nyugtatja meg.
hvg.hu
Két fiatal verekedett össze nagyon durván a marcali sportpályán, amibe beszállt egy harmadik srác is. Az ügyészség vizsgálta az esetet.
hvg.hu
Marcaliban történt a 10 ezer forintos kölcsön önbíráskodásig fajuló behajtása, a többszörösen büntetett előéletű férfi első fokon négy évet kapott.
hvg.hu
Csütörtök éjszaka történt a tragikus baleset Marcaliban.
hvg.hu
Orbán Győző egy másik birkózó ismerőse pedig hogy, hogy nem nagy értékű közbeszerzést nyert a NAV-tól.
hvg.hu
Telefonon kért pénzt egy férfitól, hogy azért cserébe majd elsikálja az ittas vezetési ügyét.
hvg.hu
A szürreális választási baki Marcaliban történt.
hvg.hu
A tűzoltók mérése szerint nem került a levegőbe egészségre káros anyag a Marcali és Somogyzsitfa közötti szeméttelepen.
hvg.hu
A férfi nem tudta feldolgozni, hogy megszakadt az ügyintézés.
hvg.hu
Egy betonkeverő telepen merült el a homokban egy munkás.
hvg.hu
Két férfi kirabolt kedden kora délután egy zálogházat Marcaliban. Egy szabadnapos rendőr észrevette őket, kalapáccsal támadtak rá, de az ütéseket egy maga elé tartott hirdetőtáblával felfogta. A bűnözők elmenekültek, ékszereket vittek magukkal, pár perccel később azonban elkapták őket.
hvg.hu
Két autó karambolozott kora reggel Marcaliban, két sérültről jött hír.
hvg.hu
A két férfi együtt ivott a marcali nővel, majd egyikük a kártyajátékán felidegesítve magát ütni kezdte. Az összevert, megszúrt, magára hagyott nő meghalt, az ügyészség vádat emelt az ügyben.
hvg.hu
Vádat emeltek egy gyermeke osztályfőnökét bántalmazó marcali nő ellen.
MTI
Súlyos szén-monoxid-mérgezéses esethez riasztották a mentőket kedd este Marcaliban. Az Országos Mentőszolgálat megragadta az alkalmat, hogy ismét a láthatatlan gyilkos veszélyeire figyelmeztessen.
hvg.hu