Jogerős: az Origo is megsértette Vasvári Csaba bíró jó hírnevét
A lap „a gyurcsányi terror bírójának” nevezte Vasvárit.
hvg.hu
Jogerős ítélet mondta ki, hogy az Origo megsértette Vasvári Csaba bíró jó hírnevét – áll a lap által közölt helyreigazításban, amelyet aMedia1 szúrt ki. E szerint a bíró az Origo róla szóló, „A gyurcsányi terror bírója próbálja támadni Magyarországot” című írása miatt indított pert.
A bíróság megállapította, hogy az Origo kiadója, a Mediaworks azzal sértette meg a bíró jó hírnévhez fűződő jogát, hogy a lap a 2022. augusztus 15-én megjelent cikkben valótlanul „a gyurcsányi terror bírójának” nevezte Vasvárit, és valótlanul állította róla, hogy szerepet vállalt „a 2006-os gyurcsányi terrorban”, és hogy a 2006 őszén történt budapesti zavargások után több száz ártatlant helyezett önkényesen előzetes letartóztatásba.
Ha csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni, akkor a magyar bíróságok függetlenek, bővebben kifejtve viszont komoly kihívásokkal küzdenek – állítja Vasvári Csaba bíró. A HVG Terasz vendégeként az Országos Bírói Tanács szóvivője arról beszélt, egyre több befolyásolási kísérlet éri a bírákat, mindkét politikai oldalról. A helyzet szerinte egyre romlik.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.