Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Három ház porig égett, a közeli erdőt helikopterről kellett oltani.
Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi férfival szemben, aki hulladékégetés közben felgyújtotta egész szomszédságát – írja honlapján az Ügyészség. A vádlott 2021 nyarán költözött egy pécsi külterületi ingatlanba, és a szemközti telken lévő gödröt rendszeresen használta arra, hogy a kerti és kommunális hulladékot elégesse. A férfi ehhez sem a tűzgyújtásra, sem a hulladékgazdálkodásra vonatkozó szabályokat nem tartotta be.
A kérdéses napon, 2022. augusztus 18-án tűzgyújtási tilalom volt érvényben, mikor a vádlott kora délután műanyagot, fémdobozokat és háztartási szemetet égetett a gödörben. A szárazság és a szél miatt a láng belekapott az aljnövényzetbe, majd villámgyorsan terjedni kezdett.
A férfi szomszédai igyekeztek a tüzet eloltani, de nem jártak sikerrel. A tűz perceken belül átterjedt a szomszédos telkekre, míg végül 17 sértett telkén okozott több tízezer forinttól több millió forintig terjedő kárt. Három lakóépület teljesen leégett, megsérült a környékbeli áramhálózat is. A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzethez tartozó erdőrészleteket is érintette a tűz, amit az orfűi tóból kivett vízzel, helikopter segítségével a levegőből oltottak.
Az ügyészség a vádlottal szemben egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztést indítványozott közveszélyokozás miatt, és három évig terjedő szabadságvesztést a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.