A közlekedési társaság arra biztatja az utasokat, térjenek be légkondicionált ügyfélközpontjaikba hűsölni.
hvg.hu
Budapest három forgalmas terén oszt vizet csütörtökön a BKK – tették közzé Facebook-bejegyzésben. A hőségriadóra tekintettel 11 és 14 óra között osztanak majd palackokat
Kelenföldön a BKK Ügyfélközpontnál,
a Széll Kálmán téren és
a Keleti pályaudvarnál.
A BKK posztjában felhívta az utasok figyelmét arra is, hogy a BudapestGO alkalmazásban meg tudják keresni a városban elérhető ivókutakat, illetve betérhetnek hűsölni a légkondicionált ügyfélközpontokba.
Mindeközben az M3-as metróvonalon továbbra sincs klíma, a járművekben mind a levegő, mind az ülések hőmérséklete 31 fokos volt a napokban a Totalcar mérése szerint. A fővárosi önkormányzat szerint, ha klímát szerelnének a kocsikba, elveszne a járművekre kapott garancia:
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.