Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A KDNP frakcióvezetője nem érti, Gyurcsány Ferenc miért ellenzi a kereszt elhelyezését, amely szerinte nemcsak a szabadságot, hanem a győzelmet is jelképezi.
Simicskó István kiállt a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talpazatára tervezett kereszt mellett. A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az M1 péntek reggeli műsorában arról beszélt, fontos, hogy Magyarország megerősítse a keresztény értékeket, és példát mutasson a hanyatló Nyugatnak.
A politikus szerint minden civilizáció a vallásra épül, és ha ez az alapzat elporlad, akkor az a civilizáció is összeomlik. Arról is beszélt, hogy tiszteletben kell tartani a keresztény szimbólumokat, Nyugat-Európában viszont hanyatlik a kereszténység, templomokat rombolnak le. Arra pedig rácsodálkozott, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke ellenzi a keresztállítást, miközben rendszeresen bérmálkozik.
Simicskó úgy véli, hogy a tervezett kereszt a szabadságot és a győzelmet is jelképezi. A szabadságot azért, mert a Biblia szerint ahol az Úr lelke, ott a szabadság, a győzelemhez pedig a kelet-római császárokon keresztül kötötte a keresztet a politikus, akik a megnyert csaták után győzelmi kereszteket állítottak.
Ahogy korábban megírtuk, a Szabadság-szobor talpazatára annak ellenére került kereszt a felújítás keretein belül, hogy azt az alkotó, Kisfaludi Strobl Zsigmond jogörökösei kifejezetten ellenezték. A Citadella és vele együtt a szobor átépítését ugyanaz az Art1st Design Stúdió tervezi, amely többek között az Orbán család hatvanpusztai birtokát is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.