28 órát vesztegeltek Milánóban a Budapestre tartó repülő utasai
Az utasok szerint nem kaptak érdemi tájékoztatást, csak egy négyeurós utalványt, amit nem lehetett beváltani sehol.
hvg.hu
Töb, mint egy teljes napot, 28 órát vártak egy Budapestre tartó Ryanair-gép utasai Milánóban, így vasárnap este helyett kedd hajnalban értek haza – derült ki az RTL Híradóból, ahol egyikük elmondta:
nem kaptak érdemi tájékoztatást, csak egy négyeurós utalványt, amit nem lehetett beváltani sehol.
Az RTL Híradóban az is elhangzott, hogy a Fővárosi Kormányhivatal közlése szerint az elmúlt időszakban 15 esetben indítottak fogyasztóvédelmi eljárást légitársaságok járatkésései miatt.
28 órát vártak egy Budapestre tartó Ryanair-gép utasai Milánóban. Vasárnap este helyett kedd hajnalban értek haza. Egyikük azt mesélte az RTL Híradónak, hogy érdemi tájékoztatást nem kaptak, csak egy négyeurós utalványt, amit nem lehetett beváltani sehol. A Fővárosi Kormányhivatal közleménye szerint az elmúlt időszakban 15 esetben indítottak fogyasztóvédelmi eljárást járatkésések miatt.
A HVG nemrég írt arról, hogy az Európai Unió külön légiutasjogokat biztosít a légiforgalmi késések és járattörlések okozta kényelmetlenségek kompenzálására. Kevesebben tudják azonban, hogy pontosan mikor alkalmazandók az uniós szabályozás által biztosított jogaink, a tudnivalókat itt részleteztük:
Késés esetén az uniós szabályok szerint 250, 400 és 600 euró közötti kártérítést kaphatunk, a késés mértékétől és a repülőút hosszától függően, kérdés, hogy be tudjuk-e hajtani a légitársaságoktól. Ezen felül jó, ha van utasbiztosításunk, amely az ilyen esetekre is kiterjed.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.