KKM: Nem a külügy fizette Novák Katalin távol-keleti útját

A volt államfő Dél-Koreában díszdoktori címet is kapott.

  • hvg.hu

„Nem a Külügyminisztérium fizette az utazást” – áll a tárca szűkszavú válaszában, amit arra a kérdésünkre adtak, hogy ők finanszírozták-e Novák Katalin távol-keleti útját.

A kérdés azért volt releváns, mert a kegyelmi botrányba februárban belebukott Novák Katalin a héten előbb Dél-Koreába, majd Japánba utazott, ahol a saját új civil szervezetét reklámozta.

https://hvg.hu/itthon/20240912_Novak-Katalin-Japan-Del-Korea-nepesedes-civil-szervezet-hivatalos

Ugyanakkor Novák titkársága azt írta nekünk, hogy volt köztársasági elnökként kapott meghívást a két országba, ami azt is jelentheti, hogy közpénzből finanszírozták az utazását. Erre ráadásul a hatályos jogszabályok is lehetőséget nyújtanak. A hasonló utazások alatt felmerült költségeket pedig a Külügyminisztérium biztosítja, ezért is tűnt kézenfekvőnek őket megkérdezni erről.

A Demokratikus Koalíciónál ugyanakkor meg vannak róla győződve, hogy Novák közpénzen utazott Dél-Koreába – ahol egyébként a volt államfő díszdoktori címet is kapott –, ezért be is nyújtottak egy törvényjavaslatot, hogy a jövőben a „méltatlanná vált” köztársasági elnökök ne utazhassanak közpénzen.

Persze még az sem biztos, hogy ha Novák utazását közpénzből is finanszírozták, hogy azt a magyar adófizetők dobták össze, ugyanis benne van a pakliban, hogy a volt államfő költségeit a fogadó országok állták.

Hozzászólások