Semjén a Bese-ügyről és a pedofíliával gyanúsított papokról: "Menthetetlen, visszataszító és botrányos"
A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor feltette a kérdést: akik a gender-ideológiát propagálják, nem azt kellene mondani, hogy “welcome to the club”?
hvg.hu/MTI
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek – mint mondta – “az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták,” írja az MTI
A Népszava szerint a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól 75 millió forintot nyert el szexuáledukációs felvilágosító képzésre.
Semjén a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szombati budapesti konferenciáján úgy fogalmazott: ami visszataszító, az visszataszító, ami védhetetlen az védhetetlen, a súlyos bűn az súlyos bűn, és ezt nem kell azzal relativizálni, hogy az egyházban az ilyen események töredékei a világban hasonló intézményekben előforduló bűnöknek. Egyik bűn sem elfogadható, botrányos és súlyosan árt az egyháznak, mondta.
Az is fontos, hogy reflektáljanak erre, hogy ne hallgassanak szemérmesen: először is el kell ismerni, hogy ami szörnyű, az szörnyű, ami visszataszító, az visszataszító és ami védhetetlen, az védhetetlen, mondta.
Semjén ugyanakkor felvetette, az egyház ellenségeinek és kritikusainak, akik a gender-ideológiát propagálják, nem azt kellene mondani, hogy “welcome to the club”?
A KDNP elnöke úgy fogalmazott: visszataszító a kettős élet, a szemforgatás, mindez súlyos bűn. Ennél már csak egy súlyosabb bűn van, ha valaki erre még büszke is. Amikor a saját, deviáns élethelyzetéből politikai ideológiát csinál és el is nevezi büszkeségnek. A legnagyobb bűn, ami létezik, ha a valaki a rosszat jónak mondja és a jót rossznak, mondta Semjén.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.