Megnyitják a Lajta víztározóját, sorra zárják le az utakat, Magyar Péter egyik Orbánnal sem vitázik – árvízi hírek percről percre
Az árvízvédelmi készültség minden mozzanatáról beszámolunk, kövesse az eseményeket a hvg.hu-n!
A budai hídfőnél külön megállót alakítanak ki a felszínen, az alagutat lezárják.
Szerdán lezárják az 5-ös HÉV alagúti szakaszát, ezért a szerelvények nem hajtanak be a Batthyány téri végállomására, a Szentendre, valamint Békásmegyer felől érkezők pedig üzemkezdettől a Margit híd, budai hídfő állomásig járnak. A városból kifelé tartó vonatokra a felszínen kialakított ideiglenes végállomásnál lehet felszállni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A MÁV tájékoztatása szerint a felszíni peron a 960-as busz Békásmegyer irányú megállója után, a HÉV-alagút kijárata mellett található. Arra is figyelmeztetnek, hogy a megváltozott közlekedési rend miatt a megszokottnál ritkábban jár majd a HÉV.
Lezárják a végállomás peronján áthaladó kerékpárutat is, ezen a szakaszon a BKK az Árpád fejedelem úti kerékpársáv használatát javasolja.
További változások is lesznek a fővárosi közlekedésben, a Batthyány téren például a Duna felőli, a villamosmegállókhoz vezető lépcsőknél homokzsákokat helyeznek el, ezért nem lehet majd használni őket, a felszín a buszvégállomásra vezető lépcsőn érhető majd el.
A Duna magas vízállása miatt bevezetett további korlátozások:
Az árvízhelyzetről a legfrissebb híreinket itt olvashatja, percről percre frissülő közvetítésünk pedig itt érhető el.
Az árvízvédelmi készültség minden mozzanatáról beszámolunk, kövesse az eseményeket a hvg.hu-n!