Jövő hét csütörtökre, szeptember 26-ára összehívta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát Sas Zoltán, a testület jobbikos elnöke – tudta meg a HVG. Információink szerint ugyan külön napirendi pontként nem tüntették fel, de a testület ülésein megszokott, „aktuális nemzetbiztonsági kérdések” témakörben fogják tárgyalni a Hezbollah-tagok ezreinél felrobbant csipogók ügyét, benne a magyar cég érintettségét.
Az akkumulátorok mellé rejtett robbanóanyagot a Hezbollah embereinek csipogójában hivatalosnak tűnő üzenet aktiválhatta. A síita szélsőséges szervezet és Teherán kapcsolatát pedig a napnál világosabban bizonyítja, hogy Irán bejrúti nagykövete is súlyosan megsérült, az egyik szeme világát biztosan elveszítette.
Az ülés zárt lesz, vagyis a nyilvánosság és a sajtó kizárásával tartják, viszont amennyiben elhangzik a témában releváns információ, esetleg bemutatnak a magyar titkosszolgálatok vonatkozó iratokat, úgy a HVG értesülései szerint ezúttal is kezdeményezik majd ezeknek a titkosítás alóli feloldását. Ha ez megtörténik, a bizottság elnöke nyilvánosságra hozhatja ezeket, ahogy megtette már más témákban is.
A Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását sürgette ebben az ügyben Gyurcsány Ferenc is. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az ügyben egyre nyilvánvalóbb „magyar szál” miatt látja indokoltnak a parlamenti testület összehívását, tájékozódását.
Azért, mert ahogy a HVG is megírta, egy rejtélyes budapesti mikrovállalkozás, vélhetően a Moszad fedőcégeként vagy „megvezetett balekként” közreműködött a Libanonban többek halálát és ezrek sebesülését okozó csipogók legyártásában.
A magyar kormánynak sűrűn kell kommunikálnia, hogy Magyarországnak semmi köze nem volt ahhoz a budapesti bejegyzésű vállalathoz, amely vélhetően a Moszad fedőcégeként vagy „megvezetett balekként” közreműködött a Libanonban több ezer ember sebesülését és tíznél is több ember halálát okozó személyhívók legyártásában. Ezt Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének egyetemi docense mondta a HVG-nek. Szerinte Irán és a Hezbollah már javában tárgyal Kínával kommunikációs eszközök vásárlásáról, mert az ottaniak az elmúlt 24 órában fejvesztve dobálták el a nyugati eredetű eszközeiket.
A Hezbollah elleni támadásról és az ügy részleteiről szóló további cikkeinket itt olvashatják.