szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Arra, hogy hol tart most a vízügyi dolgozók béremelése, nem adott egyértelmű választ.

A miniszterelnök a vasárnap reggel tartott sajtótájékoztatón részletesen elemezte az árvízi helyzetet. Többek között kitért arra, hogy már kedden elhagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot, de ez nem jelenti azt, hogy “a fegyelem és a figyelem lazulhat”.

A nehezebb védekezési helyszíneket sorra véve azt mondta, hogy Pilismarótnál nincs változás, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu “rendben van”. Hozzátette, Vácnál sincs változás, Kismaros védekezik, nincs változás, Kisoroszi a “szokások szerint”. Hangsúlyozta, hogy Budapest is rendben van, a Batthyány téri metrót hamarosan visszakapják a fővárosiak.

A Budapest alatti kiemelt védekezési helyszínekről azt mondta, hogy Bátán a szombati kilencvenszázalékosról százszázalékosra emelték a készültségi szintet, Bajánál “rendben vagyunk”, miközben Dunaszekcsőnél is százszázalékosra emelték a védekezés kiépítettségét.

Bejelentette, hogy új helyszínként Madocsára kell figyelni, ahol egy ideiglenes védművet kell építeni. Hozzátette, úgy látja, hogy mintegy hatszáz homokzsákot kell alkalmazni, és az önkormányzati védekezés során az ingóságokat ki kell szállítani a hullámtéri ingatlanokból. Felsorolását azzal zárta, hogy Paks is rendben van.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy szombaton ellenőrizte a Kvassay-zsilipet, amelyen keresztül 400 ezer ember vízigényét biztosítják. A miniszterelnök azt mondta, hogy ott építési fázisban vannak, de az épülő műszaki létesítmény arra szolgál, hogy alacsony vízállásnál is tudjanak vizet adni a térségben élő 400 ezer embernek. A védekezést ez nem befolyásolja, de amint levonul a víz, befejezik a beruházást – tette hozzá.

A folyó felső szakaszain így a járőrözés, a megfigyelő szolgálat működtetése, az ideiglenes védművek elbontása, ahol szükséges, az egészségügyi fertőtlenítés elvégzése a feladat, “és akkor befejeztük” – mondta a kormányfő. Amikor a vízügyi dolgozók béremeléséről kérdezték a miniszterelnököt, kijelentette, “nem akarok a döntés elébe vágni, a főigazgató úrral egyezkedek”.

Egy szorosabb regionális árvízi együttműködésről pedig azt mondta, “amíg a V4 működött, addig ez rendben volt”, és érdemes egy ilyen együttműködést kialakítani. Megemlítette, Magyarországnak “történelmileg is jól kiépült árvízvédelmi rendszere van, illetve egy olyan szakembergárdánk, amely nemcsak a vízzel, hanem bármilyen nemzetközi összehasonlításban is állja a versenyt”. Úgy fogalmazott, hogy “szívesen működünk együtt, de a baj olyan dolog, ahol az ember elsősorban magára számíthat; nekünk egyedül kell helytállnunk, ha baj van.”

Orbán Viktor kérdésre válaszolva kijelentette, “a politikai élet normális rendje szerint fogunk dolgozni az árvíz után”, szerdán egy európai versenyképességgel foglalkozó konferencián ad elő, csütörtökön este Észak-Macedóniában a két kormány közös tanácskozáson vesz részt, az Európai Parlamentben pedig “valamikor október első vagy második hetében” lesz jelen.

Itt az újabb speciális, árvízi hatalomgyakorlás: a különleges jogrend, ami nem is az, mégis sokat tud

Új jogi kategóriát élesített az árvízi védekezés miatt Orbán Viktor. Az összehangolt védelmi tevékenység ugyan nem számít különleges jogrendnek, mégis széles körű felhatalmazást ad a kormánynak. Például ingó- és ingatlanvagyon ideiglenes „igénybevételére”, rendkívüli munkavégzés elrendelésére és büntetésre is.

Amikor a Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével folytatandó vitáról kérdezték, kijelentette, “majd lesz egyszer választás Magyarországon, és akkor majd vitázhatunk mindenféléről, de ebben a pillanatban normális, konszolidált politikai élet zajlik Magyarországon, mindenkivel szívesen beszélünk mindenről ott, ahol annak helye van”.

Magyar Péter szerint Orbán halassza el az EP-vitát, inkább személyesen irányítsa az árvízi védekezést

A Tisza Párt elnöke és több száz önkéntese jelenleg is aktívan részt vesz a helyszíni árvízi munkában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!