Egészség 2024
A HVG-ben kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódot, a betegségek megelőzését. 2024-ben először rendeztük meg a HVG Health Excellence 2024 rendezvényt és a betegközpontúságot díjazó HVG Betegbarát pályázatot.
A kormány a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) helyett egy új civil szervezetre, a Batthyány-Strattmann László Alapítványra bízza majd az egyedi gyógyszerkérelmek elbírálását, évi 30-40 milliárd forint szétosztását. Az alapítványt még nem jegyezték be, így nem tudni, hogyan választják ki a döntéshozóit, és hogy milyen szabályok szerint működik majd.
Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci elemző a Népszavának azt mondta: a magyar modellhez hasonló szervezet nincs, de létezik hasonló működésű, az orosz Krug Dobra, vagyis a „Jóság Köre” nevű alapítvány.
Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök 2021-ben hozta létre, azzal a céllal, hogy elsősorban a gyerekek súlyos és ritka betegségeinek kezelését finanszírozza. Az alapítvány működését 2 százalékos extra adóból finanszírozzák, ezt az évi ötmillió rubel feletti jövedelműekre róják ki, akik így a 13 százalékos jövedelemadó helyett 15 százalékot fizetnek.
Az alapítványról kevés adat ismert, a működése nem átlátható, de eddig több ezer betegnek vásároltak kezelést. Az alapítvány vezetőjét gyereknapon fogadta Vlagyimir Putyin, a találkozón az orosz elnök egy albumot kapott olyan gyerekek történteivel, akiket az alapítvány segített terápiához.
Európában az egyedi gyógyszertámogatási döntéseket többnyire a kormányzati szervek, vagy egészségbiztosítási szervezetek hatáskörébe tartoznak. Az elbírálás során általában a gyógyszerek költséghatékonyságát és klinikai hatékonyságát értékelik.