Újabb zenélő utat építenének Magyarországon, az is kiderült, milyen dal lenne hallható rajta
A Fidesz országgyűlési képviselője szerint zenélő utat kellene építeni Hatvan és Jászberény között is.
hvg.hu
Pócs János fideszes országgyűlési képviselő azt kezdeményezi, hogy legyen zenélő út a Hatvant Jászberénnyel összekötő négysávos gyorsforgalmi úton – írta aszoljon.hu.
A politikus tervei szerint az út a Jászkunsági gyerek vagyok kezdetű magyar népdalt játssza majd.
Az első zenélő útszakaszt 2019-ben alakították ki a 67-es úton, ahol a Republic együttes 67-es című slágere szól. A 37-es főút két éve átadott szakaszán az Érik a szőlő című népdalt hallhatják az autósok. Idén készült el a harmadik zenélő út a 21-es főúton, Hatvan és Lőrinci között az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dala szól. Utóbbi esetben megoszlanak a vélemények, egy dologban azonban az összes helyi egyetért: éjjel-nappal hallani a zajt. Van, aki aludni sem tud tőle, másokat nem zavar, sőt még értékelik is a dalválasztást.
Szeptember elején adták át az ország harmadik zenélő útját. A 21-es út Lőrinci és Hatvan közötti akusztikus aszfaltja az Ismerős Arcok Nélküled című dalát játssza. Elmentünk megkérdezni hogyan vélekednek a lőrinci lakosok a szeptember elején átadott útszakaszról. A vélemények megoszlanak, egy dologban azonban az összes helyi egyetért: éjjel-nappal hallani a zajt.
A negyedik zenélő útról szóló egyeztetések még folyamatban vannak, a szakaszt legkorábban 3-4 év múlva kezdhetik el építeni.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.