A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Öt hónap alatt költheti el a pénzt a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
A Lánczi Tamás által vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal októberben nettó 1,28 milliárd (bruttó 1,6 milliárd) forintért rendelt meg kommunikációs szolgáltatásokat Balásy Gyula cégeitől – írja Hadházy Ákos a Facebookon. A független országgyűlési képviselő szerint mindez verseny nélkül zajlott, mert minden állami szerv a Rogán Antal-féle Nemzeti Kommunikációs Hivatal keretmegállapodása alapján köteles Balásyval szerződni.
A bejegyzésben az olvasható, hogy a szerződést október 11-én írták alá és jövő év február 28-ig érvényes. Vagyis az összeget kevesebb, mint öt hónap alatt használhatják fel. A képviselő szerint az erről szóló dokumentumban az áll, hogy a „Megrendelő legfontosabb eszköze a nyilvánosság”, célja pedig, hogy az általa készített jelentések „nyilvánosság előtti bemutatása”, illetve „tevékenységének népszerűsítése”.
A Telex szerint az összeg 80 százaléka olyan célokra használható fel, mint film- és rádióreklám gyártása, televíziótechnika, reklámajándékok és ruházat gyártása, marketing és dekorációs elemek gyártása, PR ügynökségi feladatok, rendezvénydekoráció, programlehetőségek, foglalkozások és fellépők.
Október elején az Mfor arról írt, hogy ahogy a kormánykommunikációs feladatok többségével, úgy az Európai Unió soros magyar elnökségével kapcsolatos kommunikációval is Balásy Gyula cégeit bízta meg a Nemzeti Kommunikációs Hivatal. A feladatokra kötött keretszerződést 2023 novemberében még kevesebb mint egymilliárd forintra kötötték, azóta négy módosítással 29,939 milliárdra nőtt a keretösszeg.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.