Felgyújtotta az exe autóját és véletlenül még két másik kocsit

A 34 éves nő bosszút akart állni, de nem gondolta, hogy ekkora tüzet okoz, amely átterjed a többi ott parkoló autóra is.

  • hvg.hu hvg.hu
Felgyújtotta az exe autóját és véletlenül még két másik kocsit

A debreceni rendőrök pár órán belül elfogták azt a 34 éves nőt, aki vasárnap éjjel, miután összevitatkozott volt barátjával, bosszúból felgyújtotta annak autóját.

A police.hu-n olvasható közlemény szerint benzint vett magához, elment a férfihoz, leöntötte a parkoló autóját, majd meggyújtotta. Saját bevallása szerint meglepődve látta, hogy mekkora lángokkal kezdett égni a kocsi, azt pedig nem gondolta, hogy nem csak az exének fog kárt okozni. A tűz átterjedt két másik autóra is, a katasztrófavédelem munkatársai oltották el azokat.

A rendőröknek már a helyszínen egyértelmű volt, hogy a lángok nem műszaki hiba miatt csaptak fel, ezért azonnal nyomozni kezdtek. Mindössze két órára volt szükségük, hogy azonosítsák és elfogják a nőt, aki a kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság rongálás bűntett miatt indított eljárást vele szemben, de vizsgálják, hogy közveszélyokozás gyanúja is felmerülhet-e.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.