A kormány azt reméli, hogy ez visszatartja az erőszakoskodókat.
Domány András
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága az egyes pénzügyi és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló saláta részeként egészíti ki a kormány előterjesztésében más pontokon érintett postatörvényt. Kimondaná, hogy a postások élete, testi épsége, valamint a rájuk bízott értékek és vagyontárgyak elleni bűncselekmények megelőzése vagy ezek elkövetőjének, körülményeinek felderítése érdekében a Magyar Posta „sérülést vagy egészségkárosodást nem okozó technikai eszközt vagy csapdát” alkalmazhat, a postás pedig „kockázatelemzés alapján a kézbesítési pontnak nem minősülő címhelyen való kézbesítéssel vagy szolgáltatás teljesítésével összefüggésben” testkamerával kép- és/vagy hangfelvételt készíthet.
Erre a kamera „látóterében megjelenő személyek” számára jól látható módon figyelemfelhívó jelzést kell elhelyezni, a honlapon pedig a vakok és gyengén látók tájékoztatására alkalmas módon, valamint legalább angolul erről tájékoztatást kell adni. A felvételt 14 nap múlva törlik, kivéve, ha hatósági vagy bírósági eljárás indul.
A törvényjavaslat indoklása szerint „indokolt olyan technikai eszközök alkalmazásának lehetőségét megteremteni, amelyek a jogsértő cselekmények elkövetésétől visszatartó erővel bírnak, és önmagukban biztosíthatják a közfeladatot ellátó személy védelmét, amennyiben pedig megtörténik a közfeladatot ellátó személy sérelmére a jogellenes cselekmény elkövetése, akkor utólag alkalmasak a jogellenes cselekmény körülményeinek bizonyítására”.
Nem ez lesz az első ilyen próbálkozás, a MÁV jegyvizsgálóinál már hét éve elindult.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, 25 jegyvizsgáló önkéntes közreműködésével megkezdte a MÁV a testkamerák használatának tesztüzemét. Mutatjuk, hogyan is néznek ki a bekamerázott kalauzok.
A törvényalkotási bizottság kormánypárti többsége által kezdeményezett módosító javaslatokat a teljes Országgyűlés csaknem mindig elfogadja. A szavazást jövő kedden tartják.
Belső feszültségek, rég elvétett politikai ritmus, tévedhetetlensége látszatát veszítő vezető – számos jel szerint mély sebeket ejt a Fideszen, hogy Magyar Péteren nem tud fogást találni. Forrásaink szerint a közvélemény-kutatások miatt nő a feszültség a pártban, de az egység még nem bomlott meg.
Budapest hozzászürkült az országos átlaghoz. A legjobb teljesítményt ugyan a belvárosi iskolák diákjai nyújtották, de átlagban Budapest már nincs az élen.