A magyar külügyminiszter a Facebookon jelentette be, hogy megint Oroszországban van. A háború kitörése óta már a 12. alkalommal.
HVG
Az elmúlt ezer nap során még soha nem volt ennyire súlyos az ukrajnai háború eszkalációjának veszélye. Ezért még jobban fokozni kell a magyar békemisszió erőfeszítéseit – ezekkel a mondatokkal magyarázta Szijjártó Péter a Facebookon az újabb moszkvai látogatását.
A külügyminiszter a posztjában azt is hozzátette, Denis Manturov első miniszterelnök-helyettessel tárgyal az orosz fővárosban, arról, hogy konkrétan miről, az nem derült ki.
Szijjártónak ez már a 12. látogatása Oroszországban, mióta Vlagyimir Putyin diktatúrája 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát. Utoljára október 13-án ment Moszkvába, akkor az Orosz Energiahéten vett részt a Barátságért kitüntetés birtokosa.
A magyar külügyminiszter reméli, hogy egyszer visszatérhetünk a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködéshez Oroszország és az Európai Unió között.
A külügyminiszter 2022-ben, a háború kitörése után háromszor landolt orosz földön, 2023-ban szintén. Idén azonban megsűrűsödtek a teendői az agresszornál, már hatodszorra ment Oroszországba, vagyis átlagban kéthavonta tesz látogatást.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.