Az oroszok szinte minden eddiginél nagyobb tempóban nyomulnak előre, amikor Trump végre távolodni látszik Putyintól
Az amerikai elnök most kezdi talán megérteni, hogy Vlagyimir Putyin sok mindent akar, de az ukrajnai béke ezek között nem szerepel.
A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Leugrott egy férfi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Termináljának galériájáról hétfő hajnalban – írja a Telex. A Budapest Airport azt közölte a lappal, hogy az esetet követően a repülőtér sürgősségi orvosi szolgálata azonnal megkezdte a férfi ellátását. Úgy tudják, a férfinál nem voltak iratok.
Az Országos Mentőszolgálat szerint a férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot!
Amennyiben másvalakiért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
Az amerikai elnök most kezdi talán megérteni, hogy Vlagyimir Putyin sok mindent akar, de az ukrajnai béke ezek között nem szerepel.
Bár Magyar Péter szerint a Tisza-kormány erősen támaszkodna a hazahozandó uniós támogatásokra, a pártvezető által emlegetett 8 ezermilliárd forint forrás megszerzése biztosan kivitelezhetetlen.
Nina Kutinát négy- és hatéves gyerekeivel együtt egy járőrözés során találták meg.
Gary O’Donoghue éppen aludt, amikor az elnök stábja visszahívta egy elhalasztott interjú után.