Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

A gyermekvédelmi főigazgatóság központjában vannak a több százezer forint értékű játékok, Fülöp Attila államtitkár szerint még mindig az a baj, hogy az illetékesek nem írták alá a szükséges szerződést.

  • hvg.hu hvg.hu
Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Magyar Péter karácsony előtt többször is falakba ütközött, amikor ajándékot vitt gyermekotthonokhoz. Elsőként egy III. kerületi intézményél tett próbát, de itt nem járt sikerrel: Fülöp Attila államtitkár a helyszínen arra hivatkozott, hogy azért nem adhatja át a csomagot, mert nem volt hajlandó megfelelő szerződést kötni az ajándékozásról.

A Tisza Párt elnöke azután a Fóti Gyermekotthonhoz ment. Annak az intézménynek az igazgatója sem tudta átvenni az adományt, közölte, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz (SZGYF) kell felküldenie a gyerekeknek szánt holmit. Az ajándékokat végül behordták az épületbe, az igazgató pedig ígéretet tett arra, hogy megfelelő helyre fognak kerülni.

A Belügyminisztérium ezután a 444.hu megkeresésére közölte, hogy az adományokat az SZGYF központjában helyezik el mindaddig, amíg a szerződéskötés megvalósul.

Kedden az ATV műsorában Fülöp Attila elmondta, hogy továbbra is az említett szerződés aláírására várnak, és az ajándékok a raktárban vannak, tehát a helyzet változatlan.

Magyar Péter szerint példátlan és vérlázító, hogy hogy Orbán Viktorék puszta politikai számításból képesek voltak megakadályozni, hogy eljusson a gyerekekhez a rengeteg karácsonyi ajándék – ezt szerdán a Facebookon közölte a politikus. A Tisza Párt elnöke hozzátette, hogy mindeközben a Fidesznek nem volt problémája azzal, hogy Szentkirályi Alexandra személyesen vitt használt könyveket az otthonokba. Magyar elmondása szerint a jótékonykodás más formájában is akadályoztatva vannak: fel akarták újítani a miskolci gyermekvédelmi otthon penészes vizesblokkját, de erre nem kaptak engedélyt.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.