A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Márki-Zay Péter többször is felajánlkozott, hogy hallgassák meg, de így sem keresték.
Nem hallgatta ki egyetlen állami szerv sem Márki-Zay Pétert a 2022-es ellenzéki kampánypénzekkel összefüggésben az elmúlt két és fél évben – írja a 24.hu.
Tavaly februárban házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) Alkotmány utcai irodájában. Több száz megabájtnyi adatot és körülbelül 1500 oldalnyi dokumentumot foglaltak le. Márki-Zay most azt mondta a lapnak, hogy először és utoljára a tavalyi feltűnésükkor hallott a NAV nyomozóiról, azóta nem jelentkezett náluk senki az adóhatóságtól.
„Engem nem keresett senki, sem ezzel a vizsgálattal, sem más nyomozással vagy egyéb eljárással kapcsolatban sem. Nem hallgattak ki ebben az ügyben, de még az Állami Számvevőszék sem hívott be, ahogy a parlamenti vizsgálóbizottság sem. Én többször, több helyen is ajánlkoztam, mégsem akart meghallgatni senki” – mondta.
Két éve slágertéma volt, hogy az eddigi legnagyobb fideszes győzelmet hozó parlamenti választáson a tengerentúlról kapott támogatást az ellenzék a kampányára, mégpedig milliárdos nagyságrendben. Emiatt több vizsgálat is indult, volt titkosszolgálati, a nemzetbiztonsági bizottság is bekapcsolódott a munkába; az Állami Számvevőszék több százmillió forintra büntette az ellenzéki pártokat; a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája is nyomozni kezdett sikkasztás és pénzmosás gyanújával, de a NAV is nyomozást indított.
Az ellenzéki kampánypénzek az Egyesült Államokból érkeztek, egy Action For Democracy (AFD) nevű szervezet közvetítésével. Az AFD vezetőjét, Korányi Dávidot is megkereste a lap, kiderült, őket sem kereste semmilyen hatóság. Ugyanakkor nem csak ő járt így, az összes ellenzéki pártnál érdeklődtek, és őket sem keresték.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.