Reagált az Államkincstár: nem jár vissza a pénz Budapestnek, továbbra is fizetniük kell a szolidaritási adót
A bíróság friss ítéletében eljárásjogi hibát állapított meg, és az Államkincstár szerint a pénz nem jár vissza automatikusan. A főváros készült erre a válaszra, és ha kell, kártérítési pert indít.
hvg.hu
A Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Államkincstár között a 2023. évi szolidaritási hozzájárulás tárgyában a bíróság ma kihirdetett ítéletében kizárólag eljárásjogi hibát állapított meg – közölte az Államkincstár, mely szerint épp ezért
a bíróság a kihirdetett ítéletével a Kincstárt nem kötelezte a 2023. évi beszedett összegek visszafizetésére.
Az Államkincstár éppen ezért azt hangsúlyozza a közleményében, hogy a “Fővárosnak, mint mindenki másnak, minden adót a jövőben is be kell fizetnie”.
Mint korábban írtuk, Budapest azt követően indított pert az állam ellen, hogy a kormány 2023-ban 54 milliárd forintot akart szolidaritási hozzájárulás címén elvonni, Karácsony Gergelyék pedig ezt aránytalannak tartották, így megtagadták a befizetését. 2024-re már 75,5 milliárd forintra nőtt ennek a tételnek az előirányzata.
Voltak olyan hónapok, amikorra a főváros jogvédelmet kapott, de aztán a Magyar Államkincstár többször is inkasszózhatott, tavaly júniusban például kétmilliárd forintot emelhetett le az állam Budapest számlájáról.
Az fenti ítélet azt is jelentheti, hogy a főváros, pontosabban az egyik cége, a Fővárosi Távhőszolgáltató Zrt. mégsem tud élni az elővásárlási jogával a Rákosrendezőre tervezett Mini-Dubaj területére, pedig Karácsony Gergely ma jelentette be, hogy szeretnék megvenni azt.
Arra egyébként, hogy azt Államkincstár nem utalja azonnal vissza a pénzt, a főváros is számított, legalábbis ugyanezen a sajtótájékoztatón Karácsony közölte: “Azt várjuk a bírósági döntés után, hogy (…) az Államkincstár ezt a pénzt visszautalja a Fővároisi Önkormányzatnak, ha mégsem így járna el, akkor kártérítési pert indítunk és nincs kétségünk afelől, hogy ezt a pert meg fogjuk nyerni.”
Bár a szerződés szerint lenne lehetőség elővásárlásra, ha Budapest nem kapja vissza a szolidaritási adót, akkor vélhetően nem lesz elég pénze a jogának érvényesítésére. Pedig ezt nemcsak Vitézy Dávid, hanem Zugló polgármestere is támogatná.
Pár nap és máris utalja a vételár negyedét, 12,7 milliárd forintnyi előleget az arab befektető a Rákosrendezőre álmodott Mini-Dubaj-projekt földterületeiért – derül ki az adásvételi szerződésből. Annak mellékletéből pedig a vázlatrajzok alapján az is, hogy hol-milyen új funkciókat terveznek és mekkora beépíthetőséggel számolnak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.