Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Pénzt már januárban adott a kormány, most az eljárást gyorsítják fel.
Tavaly szeptemberben égett le a Miskolctapolca Barlangfürdő, Lázár János építési és közlekedési miniszter pedig már októberben bejelentette, hogy „a kormány Miskolc város segítségére siet, és részt vesz a barlangfürdő újjáépítésében”.
Ennek jegyében januárban a szokásos költségvetési átcsoportosítások egyikeként egy kormányhatározat 1,3 milliárd forintot adott a helyreállításra, hogy a miniszter ígéretének megfelelően június 30-ig megnyithassák a létesítményt.
Ezt egészíti ki a péntek esti Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a beruházást, úgy, hogy az ezzel járó rövidebb határidőket már a folyamatban lévő eljárásokra is alkalmazni kell.
Ez egyebek közt azt jelenti, hogy településképi bejelentési eljárásnak nincs helye, településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni. Közterületet idén július végéig foglalhatnak el.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.