Egyszerre három kormánybiztost is kinevezett Orbán Viktor, de közülük az egyik nem új, egy másikuk pedig nem más, mint az egykori technológiai és ipari miniszter, Palkovics László.
A hétfő esti Magyar Közlönyben közzétett határozat szerint a kormányból 2022 őszén – a tárcáját is érintő portfólióátrendezés okán – távozott Palkovics a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos lett.
Palkovics feladata lesz például a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Célok nevű a hangzatos kormányzati program megvalósulását egyengetni. A kormánybiztosokra jellemző, államtitkári szintű,
havi bruttó 2,6 millió forintért végzi Palkovics a munkáját, és jelentősnek mondható, 8 fős titkárság segíti majd.
Az exminiszter csatasorba állítását Orbán Viktor már az évértékelőjén bejelentette. Szintén itt ígérte meg, hogy a drogok elleni fellépés érdekében kormánybiztost nevez ki, de ennek még nincs nyoma.
Kinevezett viszont Orbán Palkovics mellett másik két kormánybiztost is. A friss kormányrendeletek szerint a gazdasági stratégiákért és a Tanítsunk Magyarországért program irányításáért például György László felel majd, ő is államtitkári fizetést, de csak ötfős titkárságot kap, és feladatai közé tartozik
- a kormány számára negyedévente makrogazdasági előrejelzést készítése
- javaslatok készítése a gazdaságstratégia cél-, eszköz- és intézményrendszerére
György László – aki az előző ciklusban gazdaságstratégiáért felelős államtitkár volt – esetében érdekesség, hogy inkább mandátummeghosszabbításról lehetett szó, hiszen egyszer ugyanerre a feladatra már kinevezték 2022 decemberében.
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem felügyeletéért felelős kormánybiztos Hornung Ágnes lett, aki 2015-2018 között a pénzügyi, majd 2022-től a kulturális tárcánál volt államtitkár, 2023 őszétől pedig – Turi-Kovács Béla halálát követően – fideszes országgyűlési képviselő lett.
Hornung Ágnes amúgy “duplázó” kormánybiztos, hiszen tavaly augusztustól kormánybiztosként ő felel az otthonteremtés finanszírozásáért és a lakossági állampapír stratégia megújításáért, és ezt a megbízatását nem vonták vissza.
Aminek egyelőre nincs nyoma a friss Magyar Közlönyben, az a szintén az évértékelőn a miniszterelnök által bejelentett, az amerikai befolyásszerzés kivizsgálásával megbízni kívánt kormánybiztos. Az ő személye tehát továbbra is talány, feladatáról pedig itt írtunk: