Engedélyezte az illetékes büntetés-végrehajtási bíró, hogy feltételes szabadságra kerüljön a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián – írja a 444.hu. A lap szerint március 26-án lehet ismét szabad a férfi.
Bene 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, miután a nő néhány hónappal korábban szakított vele. A férfi megkötözte Rennert, elkábította, majd maró lúgot locsolt a nemi szervére és annak környékére. A férfit 2018-ban ítélte jogerősen tizenegy év börtönre a bíróság, valamint örökre eltiltották orvosi hivatása gyakorlásától.
Bene Krisztián büntetésének kétharmada tavaly tavasszal járt le, vagyis akkortól lehetett volna feltételes szabadságra helyezni, azonban akkor ezt a bíró elutasította, így maradt a börtönben.
A helyzet azonban most változott, és neki kedvező döntés született. A cikk szerint Bene a szabadulása után pártfogó felügyelet alá kerül. Nem veheti fel a kapcsolatot semmilyen formában áldozatával, Renner Erikával. Nem közelítheti meg sem a nő otthonát, sem a munkahelyét. Nem tehet közzé rá vonatkozó, rá nézve sérelmes tartalmat. Ha bármelyik szabályt megszegi Bene, visszakerülhet a börtönbe.
Ugyanakkor még nem biztos, hogy szabadlábra kerül, mivel az ügyészség fellebbezett, a végső döntést a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa hozza meg a következő hetekben.
„Örömmel jelenthetem”, hogy a magyar rendőrség sikerének legfrissebb bizonyítéka egy újabb meggyilkolt nő. Nem kérnek bocsánatot sem az áldozat barátaitól, akikkel a BRFK megbízottja a Facebookon gúnyolódott, sem az árván maradt gyermekektől, akiknek az anyja segítségért könyörgött, és nem kapott.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.