Gyurcsány Ferenc tömeges pereket jelentett be magyar bankok, cégek és szolgáltatók ellen

„Sok száz levelet kaptunk. Te úristen” – mondta a DK elnöke, aki szerint a bankok kibabrálnak az ügyfelekkel.

  • hvg.hu hvg.hu
Gyurcsány Ferenc tömeges pereket jelentett be magyar bankok, cégek és szolgáltatók ellen

Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédében nekiment a hazai bankoknak, azt állítva, hogy azok tisztességtelenül járnak el az ügyfeleikkel szemben. „Csányi bankja, Mészáros bankja akkor is visszaköveteli a babaváró hitel törlesztőrészletét, ha az egyik házastárs meghalt. Erre azt mondják, hogy nincs lehetőségük átalakítani a szerződést. Hazudnak, mint a vízfolyás, rohadékok, rohadékok” – fogalmazott akkor Gyurcsány.

A DK-s politikus most pedig arról írt a Facebook-oldalán, hogy sok száz levelet kaptak ügyfelektől, akikkel „packáznak a hatalmasok”.  „Sok száz levelet kaptunk. Te úristen” – fogalmazott a Facebook-oldalán. Arról bővebben nem írt, hogy pontosan milyen ügyekben érkeztek levelek és kiktől, de Gyurcsány ígéri, hogy perre viszik a visszaéléseket.

„Nem nézzük tovább tétlenül és csendben, ahogy a nagy cégek, bankok, szolgáltatók kibabrálnak velünk. Perre megyünk ellenük, próbaperek sokaságát indítjuk el, hogy kiderüljön: a hatalmasok sokszor visszaélnek az erejükkel, és tisztességtelenül viselkednek” – közölte a pártelnök. Ezt már korábban is mondta, kiemelve, hogy „a DK próbapereket indít a hatalmukkal visszaélő nagyvállalatok ellen”:

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

A DK elnöke bejelentette, hogy a párt próbapereket indít a hatalmukkal visszaélő nagyvállalatok ellen.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.