„Ez nem gyermekvédelem, hanem fasizmus” – megszólaltak a Pride szervezői a rendezvényt betiltó törvényjavaslatról
Egyúttal jelezték, hogy a törvényjavaslat ellenére is terveznek az idei eseménnyel.
hvg.hu
„Még tartanak az egyeztetések a jogászokkal, de az elmúlt hetekben belengetett információk alapján számoltunk vele, hogy a gyülekezési törvényt tervezik módosítani” – írták a Pride szervezői a HVG megkeresésére, miután hétfőn fideszes képviselők benyújtották a felvonulás betiltását célzó törvényjavaslatot.
„A frissen benyújtott javaslattal beismerték azt, amitől tartottunk egy ideje, miszerint Magyarországon nincs többé demokrácia. Az LMBTQ-közösség évek óta céltáblája a kormánypártok támadásainak. Ha az LMBTQ-közösség jogaiért folytatott tüntetéseket megpróbálják betiltani, semmi garancia nincs arra, hogy a kormánypártok által ellenségnek, poloskának nevezett csoportok békés tüntetéseit nem tiltják be, hamis gyermekvédelemre hivatkozva” – közölték.
A főpolgármester azt üzente, hogy Budapest nem hagyja magukra, megvédi azokat, akik felvonulnának.
A szervezők jelezték, hogy a javaslat benyújtása ellenére tervezik az idei rendezvény megtartását. „A Budapest Pride Közösségi Fesztivál (idén 2025. 06. 06–29.) egyéb rendezvényeire nem vonatkozik a most benyújtott törvénymódosítás, hiszen azok nem tartoznak a gyülekezési törvény hatásköre alá” – tették hozzá.
Súlyos következményekkel jár és meglepő fordulatokat hozhat az a tulajdonosi összetétel, amely a kormány döntése alapján kialakul a magyar védelmi ipar meghatározó vállalatainál.