„Orbán Viktor miniszterelnök úrtól az antiszemitizmus elleni fellépés koordinálására kaptam megbízást.
Miniszterelnöki megbízottként feladatom, hogy intézkedési javaslatokat dolgozzak ki az Európai Unió-szerte riasztóan erősödő antiszemitizmus visszaszorítása érdekében” – jelentette be vasárnap Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter. Mint írta: feladatai közé tartozik majd a nemzetközi szereplőkkel, uniós intézményekkel való kapcsolattartás.
Bóka hangsúlyozta, hogy a kormány zéró toleranciát alkalmaz az antiszemita jelenségekkel szemben, valamint garantálják a hazai zsidó közösségek biztonságát.
„Felelősséget érzünk minden európai zsidó közösség biztonságáért és boldogulásáért, mert az európai zsidó élet közös európai örökségünk része. Nem ígérek csodát. De ígérek együttműködést, kiállást, apró lépéseket előre” – teszi hozzá.
Bóka vasárnap beszédet is mondott az Izrael állam megalakulásának 77. évfordulójára rendezett eseményen, ahol kiemelte, „az anticionizmusnak vagy Izrael-ellenességnek álcázott antiszemitizmussal” szemben is zéró toleranciát fognak alkalmazni. A miniszter az elmúlt hónapokban többször is feltűnt a zsidó közösségek által szervezett eseményeken, az első sorban vonult a Béke Menetén is.