Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszter nagykállói fórumán fonnyadt meztelen férfiakról képzelgett, akik gyerekeknek mutogatják magukat, Orosz Mihály Zoltánt pedig a Fidesz táborába csábítgatta.
Ezúttal Nagykállóban tartott Lázárinfót az építési és közlekedési miniszter. A Telex tudósítása szerint feszült volt a hangulat, fideszesek és ellenzékiek is megjelentek, akik ordibálva szidták egymást.
„Sok közvéleménykutatást láttam már, ezek nagy részét ki lehet dobni a kukába” – mondta Lázár János arról, hogy megírtuk: a Medián felmérése szerint a Tisza 15 százalékos előnyben van a Fideszhez képest a választani tudó biztos szavazók körében. Szerinte a választást a választás napján kell megnyerni, nem előtte tíz hónappal.
„A szerelem szabad, a Pride meg sok. Minek felvonulni fonnyadt meztelen férfiaknak, és 3-5 éves gyerekeknek mutogatni magukat?” – képzelgett a miniszter a Budapest Pride-dal kapcsolatban. Azt is mondta, hogy „a gyerekvédelem jegyében azt kérjük mindenkitől, hogy tekintsenek el a Pride-tól”.
„Senki nem szereti ebben az országban az oroszokat. Mi az oroszokkal nem azért vagyunk jóban, mert nyaljuk a seggüket vagy szeretjük őket, mi az oroszokkal azért vagyunk jóban, mert olcsó gázt adnak” – jelentette ki Lázár. Idén májusban egyébként kiderült, hogy Oroszország sok más európai országnak jelentősen olcsóbban szállít gázt.
A fórumon felszólalt Orosz Mihály Zoltán is, aki korábban Érpatak polgármestereként extrém rendpárti és rasszista megnyilvánulásaival hívta fel magára a figyelmet. Egyebek mellett arról beszélt, hogy Tiborcz István kastélyai és Lázár János batidai vadászháza után az egykori vármegyeházát is fel kellene újítani. Lázár azt mondta neki, hogy „maga egy olyan értelmes ember, magának muszáj ránk szavaznia (…) magát sehol máshol nem becsülik meg, csak nálunk”.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.