A BRFK szerint fegyelmi vétséget követett el az az őrmester, aki kifogásolta Rétvári Bence posztját

Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.

  • hvg.hu hvg.hu
A BRFK szerint fegyelmi vétséget követett el az az őrmester, aki kifogásolta Rétvári Bence posztját

Lezárult a Laponyi Zsolt őrmester ellen indított fegyelmi eljárás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint fegyelmi vétséget követett el, amikor a saját Facebook-oldalán kifogásolta Rétvári Bence posztját ahelyett, hogy a felettesének jelezte volna a problémát – írta a 444.hu.

Azon túl, hogy megállapították a fegyelmi vétség elkövetését, Laponyit nem érte más szankció.

Május elején indult fegyelmi eljárás Laponyi Zsolt rendőr őrmester ellen, aki egy Facebook-bejegyzésben tiltakozott azért, mert a KDNP-s Rétvári Bence politikai marketingre használta fel a róla készült fotót. Mindezek után kitették a seriffprogramból is egy új törvényre hivatkozva, ami alapján már csak az lehet seriff, aki legalább öt éve szolgál rendőrként.

Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg

Kedden egyébként még elérhető volt Rétvári Bence belügyi államtitkár Facebook-oldalán az a KDNP-logóval ellátott kép, amelyen Laponyi Zsolt őrmester is szerepelt, péntekre viszont eltüntette azt. Rétvári erre pár napja kapott ügyvédi felszólítást, de nem lépett azonnal.