Orbán Viktor magyar miniszterelnök idén is ott lesz a Ránk számíthatsz mottóval megrendezett, Tusványosként is ismert nyári szabadegyetemen. A július 22-27 között zajló rendezvényen belül a kormányfő 25-én, szombaton délelőtt tart előadást a nagyszínpadon.
A Magyar Hang írt arról, hogy a részvevőknek csütörtök éjfélig regisztrálnia kell a rendezvény honlapján, és a név, keresztnév, e-mail-cím, telefonszám és cím mellett a születésnapunkat és a személyazonosító okmányunk számát is meg kell adni. Ezt pár éve vezették be, a kormányfő előadására külön beléptetés van az esemény helyszínén belül.
A lap megemlíti azt is, hogy a korábban Bálványoson megszervezett, később Tusnádfürdőre áttelepített rendezvény eredetileg a román–magyar párbeszédet és a kulturált magyar–magyar politikai eszmecserét tűzte ki céljául, de az idei, immár 34. szabadegyetem eddig közzétett programjában egyetlen román meghívottat sem találtak, és kevés a nem kormánypárti megszólaló is.
Képünk a 2024-es szabadegyetemen készült.