Hat hónappal, 2026. március 7-éig hosszabbítaná meg a kormány a Magyarország területére elrendelt, szeptember 6-án lejáró tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – derült ki a kormány honlapjára feltöltött rendelettervezetből.
A dokumentum szövege szerint az országos rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetőjének tájékoztatása alapján fennállnak a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésének feltételei, ezért a kormány úgy döntött, hogy a kormányrendelet időbeli hatályát meghosszabbítja.
A kabinet a válsághelyzetet 2015 ősze óta – területi hatályát 2016 tavasza óta az egész országra kiterjesztve – hosszabbítgatja.
Mint korábban megírtuk, a bevándorlás miatt elrendelt válsághelyzet nem esik egy kategóriába az ukrajnai háború, illetve az elszálló energiaárak miatt elrendelt veszélyhelyzetekkel, a veszélyhelyzet ugyanis különleges jogrendi kategória, ami rendkívüli jogosítványokat ad a kormány kezébe. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban a háborús veszélyhelyzet elrendelését azzal indokolta, hogy a szomszédban folyó háború esetén a kormány cselekvőképessége biztosított legyen, ám ezen túl is szinte korlátlan lehetőségeket ad a kabinet kezébe, amiről itt írtunk korábban: