Jelenleg, 2017 óta Paczolay Péter volt alkotmánybírósági elnök, majd római nagykövet az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) magyar tagja. A strasbourgi székhelyű intézménybe az Európa Tanácsnak (ET) mind a 47 tagállama delegál egy-egy bírót. (Az Európai Unióhoz és az EU luxembourgi székhelyű, mással foglalkozó bíróságához mindennek semmi köze.)
A kormány csütörtökön közzétett határozata szerint egyetért azzal, hogy a lejáró megbízatású Pasczolay Péter helyére a szabályoknak megfelelően három jelöltet állítson Magyarország:
- Rozsnyai Krisztina egyetemi tanárt az ELTE Közigazgatási Jogi Tanszékéről,
- valamint Schanda Balázs és Szabó Marcel jelenlegi alkotmánybírókat.
Schanda Balázs az alkotmányjog és az állami egyházjog szakértője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az Alkotmányjogi Tanszék vezetője. Szabó Marcel 2012-2016-ban az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese volt, és ugyanazon az egyetemen az Európa-jogi Tanszék vezetője.
Mindkettejük alkotmánybírói megbízatása 2028-ig tart, de erről természetesen le kell mondania annak, aki Strasbourgba kerül. Rozsnyai Krisztina és Schanda Balázs már 2017-ben is jelölt volt, de akkor Paczolay Péter kapta meg az ET parlamenti közgyűlésétől a bizalmat.
(Nyitóképünkön az EJEB ülésterme. Fotó: AFP / Frederik Florin)